Menü
Your Cart

'5. Rags to Riches'

Megszületettek a magyar verseny eredményei!!!

A magyar bírók döntése alapján, figyelembe véve a verseny szempontjait (a változás mértéke - a munka nehézségi foka - az elvégzett munka minősége, szakmai szempontból is) az eredmények a következők:

1. helyezett: 53 -as versenyző

2. helyezett: 45 -ös versenyző

3. helyezett: 20 -as versenyző

A versenyzők kiléte hamarosan (május 17.-e körül), az amerikai eredményhírdetéskor derül ki, így a nevek nyilvánossága nem befolyásolhatja a magyar bírókat sem...
Képek itt, szintén azután kerülnek fel és ne feledkezzünk meg a szárítógépek sorsolás is még hátra van. Addig is a nemzetközi munkák itt láthatók:


http://www.petgroomer.com/rags_to_riches_2013_intl.htm

Gratulálunk a nyerteseknek és minden magyarnak a szép munkákért függetlenül, hogy most helyezve lett, vagy sem! Köszönjük és büszkék vagyunk, hogy ennyi rekordszámú nevezés érkezett. Hálás köszönet a bíróknak is, akik döntéseiket egyébként, teljes egyetértésben hozták meg.
Elmondásuk alapján több más győztest is jelölhettek volna, de a fent említett három kritériumnak, most ők feleltek meg legjobban.


 


KUTYAKOZMETIKUSOK VERSENYE,
A KOZMETIKA  ELŐTT ÉS UTÁNI FOTÓK BEKÜLDÉSÉVEL.

MINDEN VERSENYZŐ NYER!

Magas összdíjazás - Ingyenes nevezés - Professzionális bírók

MI A FELADAT?
- ELHANYAGOLT KUTYA
 ⇒ MINŐSÉGI MUNKA ⇒ FÉNYKÉP
⇒ BEKÜLDÉS -

 A Double K Industries és a Find A Groomer Inc. (Petgroomer.com) közös rendezésében Február 1.-től megkezdődött az 5. ’ Rags to Riches' kutyakozmetikusok versenye.

 A nemzetközi fődíj:
(USA és Canada nem ide tartozik)
  A tavalyi győztes magyar kutyakozmetikus volt!
A képek láthatóak nálunk a '4.Rags to Riches' és a Petgroomer.com-on is.
 

- $500- készpénz (kb.110.000Ft)

- Elegáns, névvel gravírozott emlékplakett

- Egy meglepetés Double K (Groomer's Edge™) termékcsomag kisorsolás

- Minden nemzetközi nevező automatikusan részt vesz egy sorsolásban, ahol egy dupla turbinás professzionális ChallengairAirmax® vízkicsapatót (Blaster) húznak ki! Értéke több mint 100.000Ft

- Az a versenyző, aki a beküldött -kozmetika után- képen felismerhetően kihelyezi azt a Double K terméket (nem kötelező), amellyel a kutyust felkészítette, szintén részt vesz egy külön sorsoláson, ahol egy nagyteljesítményű professzionális Challengair 2000 XL vízkicsapatót (Blaster) húznak ki! Értéke kb. 85.000Ft

 

 Magyar kutyakozmetikusoknak különdíj:

- 1. helyezett: Szép oklevél és 1-1db 3,8L-es választható kutyasampon - szőrkondicionáló

- 2. helyezett: Szép oklevél és 1-1db 473ml-es választható kutyasampon, szőrkondicionáló

- 3. helyzett: Szép oklevél 1-1db 236ml-es választható kutyasampon, szőrkondicionáló

Ha a nemzetközi különdíjat magyar versenyző nyeri, akkor Ő tekintendő a magyar első helyezettnek is és ebben az esetben a helyezések eltolódhatnak.Így pl. a 3. helyezett 4. lesz, ha az első helyezettről a magyar és az amerikai bírók döntése nem esik egybe.(a magyar bírálatok előbb lesznek kihírdetve mint az ameikai, így az eredmények még a nevek nyilvánosságra hozatala előtt születnek meg)

Minden magyar versenyzőnek postázunk egy ingyenes, 236ml -es igény szerinti Groomer's Edge terméket!

Mindenkinek ingyenes termék mintát is küldünk, ha nem áll rendelkezésére egy kívánt Double K termék, amivel a munkát elvégezné!

 
A beküldött és elfogadott fotók folyamatosan követhetőek lesznek az USA legnagyobb kutyakozmetikai oldalán. "Find A Grooomer, Inc."( Petgroomer.com). A kutyakozmetikus neve és adatai viszont, csak a bírálatok után lesznek feltűntetve, hogy a bírók ne láthassák versenyzőket. A győztesek is először itt lesznek láthatóak kb. május 30.-án, és később a Double K Industries oldalán is. A külön díjazásokban is részesített magyar győztesek itt, a Grooming WEBShop oldalán lesz publikálva!
A  verseny hivatalos leírása angol nyelven megtalálható a Double K Industries oldalán, de a legfontosabb tudnivalókat összefoglaltuk itt.

Fontos információk, versenyszabályzat, bírók:

 A kutyusok nevezése ingyenes. A kozmetikát valamelyik Double K termékkel kell elvégezni. Abban az esetben, ha a kutyakozmetikus még nem használt, vagy nem rendelkezik az alábbi termékek valamelyikével, akkor ezekből mi (Grooming Webshop) igény szerint egy ingyenes termékmintát küldünk, melyet egészen április 15.-ig lehet kérni! Kérünk hívjatok, vagy írjatok az alábbi elérhetőségeken:

Tel: 0036 209 716-203, 0036 209 527-088 e-mail: grbt@kabelnet.hu

Rendelkezésre álló termékminták a 19 féle termékből:

-GROOMER’S EDGE™  ALPHA WHITE™
-GROOMER’S EDGE™  AROMATIC™
-GROOMER’S EDGE™  EMERALD BLACK®
-GROOMER’S EDGE™  GRIMEINATOR®
-GROOMER’S EDGE™  HYPO+PLUS™
-GROOMER’S EDGE™  OATMELLA™
-GROOMER’S EDGE™  MIDNIGHT WHITE
-GROOMER’S EDGE™  REFURBISH™
-GROOMER’S EDGE™  THE SOLUTION™
-GROOMER’S EDGE™  ULTIMATE®
A segítség ahhoz, hogy milyen terméket, milyen szőrtípusra használjunk, ide kattintva látható.

A verseny időtartama:
 A kutyakozmetikai verseny képeinek beadása  2011. február 01.-től  2011. április 30.-ig lehetséges. Csak ebben az idő intervallumban kozmetikázott kutyák képeit fogadják el!

Nevezés:
 Összesen 4 kutyát lehet nevezni, ezen időtartam alatt bármikor. Egy kutyához a négy fotót (előtte / utána kép - fejről és oldalról =4 kép), viszont együtt kell elküldeni.

Először regisztrálni kell és ezután bármikor beküldhetünk munkát. Akár egyszerre többet is lehet. Ha kihasználjuk a 4 kutya nevezési lehetőséget, nagyobb az esély a nyerésre és arra, hogy elvigyük a kisorsolt szárítógépeket.

-Oldalnézeti kép kozmetika előtt

-Fejkép kozmetika előtt

-Oldalnézeti kép kozmetika után

-Fejkép kép kozmetika után

MAXIMUM 4 KUTYA

A fotók a beküldés után kb. 10 nappal fognak folyamatosan megjelenni a petgroomer.com- on.

A jelentkezésre, a fotók beadására és a kutyák tulajdonosainak beleegyező nyilatkozatára internetes nyomtatványok állnak rendelkezésre.

1.lépés: Jelentkezési űrlap ( Contest Application Form )

2.lépés: Fotóbeadási űrlap ( Photo Submission Form )

3.lépés: Tulajdonosi beleegyező űrlap ( Owner's Permission Form )

Az íveket ékezetek nélkül kell kitölteni ki! Minden sikeresen beküldött űrlap után kell, hogy érkezzen egy visszaigazoló email a megadott címre.

SEGÍTSÉG A JELENTKEZÉSI ÍVHEZ (Contest Application Form):
A kitöltött mezőkbe írt adatok fognak megjelenni majd a petgroomer.com oldalán, a beadott képekkel együtt.
Az itt felsorolt termékminták kérelmét nem kell itt jelezni, hanem tőlünk (Grooming WEBShop) kell kérni. Tel: 0036 209 716-203,  0036 209 527-088 e-mail: grbt@kabelnet.hu
  A "Country" mezőbe az országnevet, a "State" mezőbe esetünkben most a megyénk nevét lenne célszerű írni, mert kötelező írni valamit. A mezők kitöltése után egy elismerő nyilatkozat olvasható, miszerint:
1.) Én egy aktívan dolgozó kutyakozmetikus vagyok. 2.) A rendezők, szponzorok felé semmilyen kártérítési igénnyel nem élek. 3.) A beadott fotók és az általam megadott személyes adatok szabadon és ingyenesen felhasználhatók reklám céljára. 4.) Elfogadom a bírók döntését. 5.) Elolvastam és egyetértek a verseny szabályzatával, ami a Double K Industries weboldalán található (contest rules).
Végül a látható kódot kell bemásolni a kis ablakba és a ’Submit’ gombbal beküldeni.

 SEGÍTSÉG A FOTÓBEADÁSI ÍVHEZ (Photo Submission Form):
A kitöltött mezőkbe írt adatok fognak megjelenni majd a www.petgroomer.com oldalán a beadott képekkel együtt.
-’State’ mezőbe esetünkben most a megyénk nevét lenne célszerű írni.
-Breed= a kutya fajtája (keverék is lehet); Age= a kutya életkora
-Optional interesting comments= lehetőség van írni a kutyáról röviden, angolul
-’Double K Products Used’ mezőbe a használt termékek nevét kell írni.
-Optional comments= lehetőség van megjegyzést írni a termékről angolul.
-Yes…= Igen én vagyok a kutya tulajdonosa. No, I’m not…= Nem, nem én vagyok ennek a kutyának tulajdonosa.
-Owner's permission - Yes, I have…= Igen, nekem engedélyem van a kutya tulajdonosától (akár saját magam vagyok az), hogy nevezzem a versenyre és a hivatalos szabályok szerint a képeket ellenszolgáltatás nélkül nyújtom be használatra.

A tulajdonos belegyező nyilatkozatát mindig együtt, éppen a beadni kívánt kutya fotóival kell csatolni! Ezt minden alkalommal meg kell tenni. (Egyedül a jelentkezési ívet kell csak egyszer és legelőször beadni.)

"Owner's Permission Form" - Tulajdonosi belegyező nyilatkozat itt  letölthető!
Letöltés után ezt ki kell nyomtatni, aláíratni a tulajdonossal, beszkennelni, elmenteni. 

Amikor a fotóbeadási űrlapon odaérünk a képek csatolásához, akkor először a már gépen lévő szkennelt, aláírt nyilatkozatot kell csatolni, majd a képeket. Végül a kód bemásolása és elküldés.

 SEGÍTSÉG A TULAJDONOSI BELEGYEZŐ ÍVHEZ (Owner's Permission Form)
-a kutya neve
-a kozmetikus neve - lakcíme - város -megye(állam helyett) - irányítószám - ország
-a tulajdonos neve - lakcíme - város -megye(állam helyett) - irányítószám - ország
Majd a következő szöveg található: Aláírásommal igazolom, hogy a nevezett kutya törvényes tulajdonosa vagyok.
-Mégegyszer a kutya neve - életkora - fajtája (pl. mix)
Három pontban a tulajdonos elismeri, elfogadja a szabályokat és hozzájárul a nevezéshez.
-a tulajdonos aláírása - dátum

A VERSENYSZABÁLYZATRÓL RÖVIDEN:

-Csak a hivatását aktívan gyakorló, 18 évet betöltő végzettséggel rendelkező kutyakozmetikus vehet részt a versenyen!
-A kozmetikázott kutyának és a háttérnek ugyanannak kell lennie az előtte és utána képen, és a közötte eltelt munkaidő nem lehet több 2 napnál.
-Egy kép mérete, nem lehet több 1MB-nál. (..tapasztalatból, ha még sem fogadja el a rendszer, akkor csökkenteni kell a fájlok méreteit)
- A képek hátterében nem lehet felismerhető a kutyakozmetikus személye. Egy, vagy két kéz használata a kutya beállításához megengedett.
- A kutyákon nem lehetnek kellékek pl. kendő, ruha, masni, festés stb.
- A képeket korrekciózni szigorúan tilos! ’Nyersen’, érintetlenül Photoshop’, vagy egyéb más képszerkesztő program nélkül lehet csak beküldeni. (a méretre vágás nem számít bele)

Ha valamelyik kritériumnak a fotó nem felel meg, akkor nem fogadják el és kizárják azt a kutyát a versenyből.

 Ez a verseny elsősorban a kutyák közérzetének, komfortjának a jobbá tételéről szól, ezt a fő szempontot kell előtérben tartanunk! Csináljuk a legjobb tudásunk szerint, de közben ez a kutyának is a legjobb legyen, hasznára váljon. Ne töltsön túl sok időt az asztalon, hogy elfáradjon, ne legyen stresszelve, csakhogy elérjük a kívánt eredményt. Ne kísérletezzünk megmenteni a szőrt, ha azt muszáj eltávolítani. A hosszú ideje elhanyagolt kutyának, az eltávolított nagy bunda után érzékenyebb lehet a bőre. Ezért, ha szükséges kérjünk orvosi segítséget az ápoláshoz. Rossz egészségi állapotban lévő kutyákat nevezni tilos!
Ha nem hoznak elhanyagolt kutyát, akkor egy jó tipp lehet a menhely is, ahol könnyű egy jó alanyt találni. Ez azért is nagyszerű, mert nagy esélyt adhatunk nekik egy új gazdira és közben támogatjuk a menhelyet. (mi ezt rendszeresen alkalmazzuk, nagy sikerrel)

MIT FOGNAK NÉZNI A BÍRÓK?

1. A változás nagysága a kutya megjelenésében, az "előtte" és "utána" képek között.
2. A legszebben kozmetikázott kutya, a munka minősége.
3. A munka nehézségi foka (mennyire volt problémás megoldani a feladatot),
4. fotók minősége. Próbáljunk egyéb tárgyak nélküli hátteret, megfelelő fényt biztosítani. Ne legyen túl sötét és túl világos sem. A legjobb persze a természetes fény (esetleg rásegíteni vakuval), tehát még nappal készíteni a képeket. Vegyük figyelembe, hogy a kutya a valóságban talán sokkal szebb lett, de a bírók ezt nem láthatják. Ezért fontos, hogy éles, jó minőségű fotókat készítsünk és az előtte és utána pozíciók is lehetőleg egyformák legyenek, így a változás még látványosabb lesz.

A petgroomer.com oldalon folyamatosan követhetők lesznek a versenyzők által beküldött fotók és a 2009 - 2010 -2011- 2012- es év résztvevői és győztesei is.

BÍRÓK:

 "A Double K Industries hálás azoknak az elismert professzionális szakembereknek, akik elvállalták a verseny bírálatát. A személyük garancia a korrekt döntésekre."

 Bíró - Jody Murphy
  Kétszeres  "Master Pet Stylist" (okleveles mester kutyakozmetikus), az Amerikai Nemzeti Kutyakozmetikus Szövetség és a Nemzetközi Kutya Szépségápolási Szövetség által! Többszörös "Best All Around and Best in Show competitor". 4 éven keresztül volt tagja a Groom Team USA -nak és rangsorolva az Egyesült Államok legjobb négy stylist-je közé. Bővebben az amerikai oldalon..

Bíró - Melissa Verplank
Okleveles mester kutyakozmetikus, 30 éves tapasztalattal a professzionális’Pet grooming’ szakmában. Létrehozott több kutyákkal kapcsolatos céget az USA-ban, beleértve két professzionális kutyakozmetikai képzést adó céget is. Bővebben az amerikai oldalon..

Bíró - Christina M. Pawlosky
Okleveles mester kutyakozmetikus, profi handler és tenyésztő. Internationál Groomer of the Year (1994), World Poodle Groomer (1993 and 1995), Member of the USA Groom Team (1992-1995), Best of Variety winner at Poodle Club of America (1998) Ezen kívül sok más cím és eredmény van még karrierjében. Bővebben az amerikai oldalon...

 

 A hazai különdíj elbírálói, akiknek előre is köszönettel tartozunk!

Bíró - Csóka Krisztina:
Elismert, nagy tapasztalattal rendelkező kutyakozmetikus, kutyamasszőr 25 éves kutyás múlttal. 1987 óta dolgozik a szakmában. Aranykoszorús Mestertenyésztő, régi kiállító. Lásd. http://www.damona.hu/index.html

Bíró – Baumann Anita:
1992-ben szerezte meg kutyakozmetikusi végzettségét, ma már a kutyakozmetikusok szakmai oktatója is. Kiváló szakember. Fontosnak tartja tudásának átadását a fiatal kutyakozmetikusi nemzedéknek. Gyakorlott kiállító és angol cocker spániel tenyésztő. 2012 -től FCI /MEOE/ küllembíró. Lásd. http://www.spanita.hu/index.html

A magyar bírók sem láthatják a beadott munkák tulajdonosait. A nyilvánosságra hozatal előtt fognak dönteni az első három helyezettről. Csóka Krisztina a nyírós, Baumann Anita a trimmelős fajták specialistája. A különböző szemszögekből összeadott véleményeik, plusz garanciát adnak a legjobb döntésekre.


Szép munkákat és sok szerencsét kívánunk!

 

Szakácsné Rita és Szakács Gábor

Double K Industries
(magyar képviselet)

 

A jobb felhasználói élmény érdekében weboldalunkon cookie-kat használunk. A weboldal böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Adatkezelési tájékoztató.